Nyuszis vibrátor, az őrület eszköze a maximális női kéjhez
A vibrátorok ugyan sok félék lehetnek, de talán az egyik igazi kedvenc kategória mégis a nyuszis vibrátoroké. Azon belül is sokan, ezt a fajta csiklóizgató karos speciális tudású vibrátor szexeszközt a Szex és New York című sorozatból ismerhetik:
A filmben is csak „nyuszinak” nevezett rezgő pénisz áttetsző, lila színű, rotációs forgásával, a beépített klitoiszkaros izgatásával nyerte el az epizódokban a főszerepet. Charlotte, az egyik főszereplő szexi csaj titkos női vágyait ezzel a 22 cm-es csiklóizgatós formával csillapította, mondta is, hogy ez a vágyaim csúcsára repít. A sorozatban a közös vacsorák alatt inkább ezzel kényeztette magát. A vibrátotokról további infók itt olvashatók:
Ha úgy gondolod, hogy te is kipróbálnád a nem mindennapi őrületet, és az örömszerzésben valami újat valósítanál meg, (amihez az ujjad már kevés) akkor válassz az Intim Center szexshop alábbi finomságai közül. Ezek a most bemutatott vibrátorok már fejlettebbek, modernebbek, speciálisabbak, többet tudnak, mint amit a filmből ismerhetsz.
Lássuk hát a listát és a szexbolt készletét:
1. Őrült nyúlvibrátor: A Crazy Rabbit szexi, csúcskategóriás aranyos különlegessége a gyöngyös kialakítás, az extra nagy fej, és extra nagy kör, amit a vaginában tud leírni.
Az őrület vele biztosan nem kerülhető el! Hossza 22 cm, átmérője 3 cm.
A vibrátor szex közben is jó, de önkielégítés közben érezheted igazán a tudását.
2. Ékköves, stílusos vibrátor: Nem csak tudásban, de még esztétikus kinézetében is nyerő átlátszó vibrátor erőteljes mozgásával, finom klitoriszizgatós füleivel, dupla motorjával minden perverz gondolatodat megvalósítja.
Feje 2 irányban is képes mozogni.
A nyuszi a vágyadnak megfelelően izgatja a csiklódat.
A gyöngysoros része a vibrátor testének erőteljesen forog, amikor bekapcsolod, így éred el vele a nagyobb orgazmust is. A két motor több sebességes vibrációs módjai szex közben változtathatók, sőt kettős forgatásra is képes
3. Forgó szárú Butterfly szilikon vibrátor: Ebben a vibrátorban a nyuszis fej és egy pillangó szárnyait rajzoló klitoiszizgatós ág teszi veled a legjobbat.
A fényűző gyöngyös péniszvéget vagy a szilikon klitoriszizgatót akár egyszerre is megpróbálhatod feldugni magadnak.
A motorjaival sem tudsz majd kötözködni, 7 különböző rezgésszintjét érdemes minél előbb kipróbálni.
A kéj szintjeinek megfelelően használhatod, tarós vagy tölthető elemmel jó sokáig bírja.
4. A következő Mini Dolphin egy különlegesség olyan téren, hogy nem nyuszi, hanem delfin forma kapott helyett a g-pontos ingerlőn.
A forgófejes rész két irányba kering, a gyöngyös rész pedig, mind eddig minden bemutatott nyuszinál a bemeneteket nagyban izgatja.
Modern a kicsi delfin, kezelőfelületén piros fényeivel jelzi az elért szinteket a sötétben is.
Waterproof, vagyis vízálló kivitel.
5. Ha unod az egykarú kialakítást, a budapesti szexshopban a karos nyuszit is megtalálhatod.
Az egyedi kialakítása miatt leszbikus játszótársnak, előjátéknak, páros szexben, vagy önkielégítéshez is javasolt szexeszköz.
Három motorja a két karon és a péniszen 3-szoros élvezetet kínál. Tudásban 3 sebesség, 2 lüktető funkció és eszkaláció a választék.
Ez a Double Rabbit Pleasures Vibe helye a hálószobádban van, nem a szexshop polcán!
6. Az intim kielégítés a nyuszi karral még nem ér véget.
A most következő vibrátor ugyanis a nyuszi klitoriszkar és a hosszú gyöngyös kialakítás vegyes kombinációja.
A sokszínűsége révén a 7 funkciója mellett a behatolások közt sem válogat. A legkedveltebb használati lehetőség, hogy a pénisz részét a vaginádba dugod, a gyöngyös részt a fenekedbe. A nyuszis résszel pedig izgatod a csiklódat.
Formailag tökéletes, a megrendelésével csak nyerhetsz!
7. Az eddig bemutatottakkal ellentétben a következő vibrátor annyiban tér el, hogy a funkcióbeállítást, az orgazmus eléréséhez kellő sebességváltóztatást egy külön wireless távirányítóval vezérelhető.
Így a többesben töltött szexpillanatok alatt párod is változtathatja az erogén zónákat érintő rezgési fokozatokat.
A vibrátor 3 folyamatos rezgési mód és 4 pulzáló programmal hódít. Nőknek masztrubálás céljára és pároknak a szex közben élvezetek növelésére is kiváló választás.
8. Utoljára most bemutatott speciális vibrátor különlegesség a lapos kialakítás.
Ebben a vibrátorban ugyanis nem gyöngyök, hanem egymásra helyezett lapok adják a plusz forgó érzést a vaginának.
Extrém erotikus örömmel kényeztet, fel-le is mozog.
A rezgésszintek és a hullámzás külön állítható.
Ezek a szexküyük nemcsak a legnépszerűbb termékek a piacon, hanem a leghatékonyabbak is. Segítenek a nőknek a legkönnyebben elérni az orgazmust. A nyuszis őrületek nem csak izgalmat fokozó szexkellékek, de divatos kiegészítői is szexkollekciódnak. Olyan változatosságot hoznak a mindennapokba, melyet nehéz megunni, nehéz csak úgy otthon hagyni.
Mindig használj sok kenőanyagot, síkosítót, használat előtt nedvesítsd be azt a területet, ahol használni szeretnéd. De vigyázz, hogy milyen típusú síkosítót használsz, mert van, amelyik kárt tehet a vibrátorban; ez attól függ, hogy milyen anyagból készült a vibrátor. A víz alapú síkosítót bátran lehet használni. Ha kedvet kapsz, nem érdemes vele várni, azonnal meg kell rendelni!