Cikkek,  Szex,  Szexkellékek

A magömlés késleltetése, az orgazmus kontrollja fontos a szexben

A magömlés késleltetése, az orgazmus kontrollja. Sok férfinak gondja, hogy hamar elélvez, a korai magömlés a premature ejaculation. Mindjárt az első kérdés, ami fölmerül, hogy miért kell sokat szeretkezni. Ettől azonban elválaszthatatlan az a másik, hogy mi a lényege a szeretkezésnek – ha egyszer nem a magömlésben „megtestesülő” szexuális kielégülés. A szeretkezés taója szerint a magömlésen kívül sok egyéb élvezet is van a szeretkezésben, amelyekre érdemes odafigyelni, de amelyeknek a magömlés véget vet. A testi gyengédség milliónyi fajtájáról van szó, nagyjából arról, amit szexológiai szakkifejezéssel pettingnek nevezünk. Azzal a különbséggel, hogy a közösülés is ide tartozik, a magömlés kivételével.

A szexshopok is sok terméket árulnak aminek a kifejlesztése a keleti szexkultúrátra vezethető vissza. A Szexshop Budapest Intim Center is széles választékot kínál a webshopjában, vagy az üzletében, mert minden áru raktáron van és kapható. Szexújságokat, szexkönyveket is lehet kapni és videófilmek is vannak.

A szeretkezés lényege ugyanis nem a magömlés, hanem a testi és lelki egyesülés öröme, ami egészen az orgazmusig, vagyis a kielégülés érzéséig terjedhet – magömlés nélkül is! Ennek lehetőségével már a férfiak többszörös orgazmusáról szóló részben is foglalkoztunk. Akkor „miniorgazmusnak” neveztük. A taoisták azonban nemcsak a magömlést, hanem az orgazmust sem tartják középponti jelentőségűnek. Szerintük a férfi számára – éppúgy, mint a nő számára – a szeretkezés minden mozzanata nagyon élvezetes lehet, s ha elég soká tart, kielégülést eredményezhet akkor is, ha nem „tetézi be” magömlés!

Ez a gondolat ma már nem idegen a nyugati gondolkozástól sem. Újabb kutatásokból tudjuk, hogy a testi érintkezés (simogatás, ölelés stb.) szükséglete alapvető emberi szükséglet, amelynek kielégítetlensége komoly problémákat, sőt, betegségeket okozhat. Aki megkapja a kívánt mennyiségű testi gyengédséget a számára megfelelő személytől, az kielégültebbnek érezheti magát, mint a két perc alatt magömlést elérő férfi.
Valamilyen testi gyengédségre naponta szükségünk van, ezért ajánlatos gyakran kedveskedni. Csak éppen a magömlést ajánlatos mellőzni a taoisták szerint. No, nem mindig, de a testi gyengédségek, szeretkezések többségében. Az időnkénti magömlések mennyisége, előfordulási aránya az életkortól is függ. Fiataloknál akár minden második-harmadik szeretkezés is járhat magömléssel, később viszont ez jelentősen ritkulhat.

korai_magomles_vizsgalata

Persze a magömlés mellőzése nem jön magától, ezt meg kell tanulni. Mi eddig csak a magömlés késleltetésének megtanulását szorgalmaztuk. Fiataloknak és kezdőknek ez nem könnyű, számolni kell a kezdeti kudarcokkal. Nekik Vu Hszien kínai taoista a következőket ajánlja:
A kezdő ügyeljen ama, hogy ne legyen túl szenvedélyes. Ennek érdekében lehetőleg olyan nővel kezdje a nemi életet, aki nem túlzottan vonzó és már nem szűz, mert így kevésbé fogja „elveszíteni a fejét”. Szokja meg az egészen lassú, finom behatolást és – szükség esetén – a gyors, határozott „kivonulást” (vagyis a hímvessző kirántását). Ami a közösülő mozgásokat illeti eleinte a „három sekély és egy mélyebb” lökést gyakorolja. Ha úgy érzi, hogy már elég közel került a magömléshez, azonnal álljon le a mozgással, s félig húzza ki a hímvesszőt a hüvelyből (úgy, hogy csak a makk maradjon benne). Így várja meg, amíg lecsillapodik, aztán folytassa.

A kínai szakember ezt a „zsilipelés módszerének” nevezi, s még azt is hozzáteszi, hogy a leálláskor ajánlatos néhány mélyet sóhajtani, továbbá a végbélnyílás záróizmait összeszorítani. Ezek is hozzájárulnak a lecsillapodáshoz. Fontos azonban, hogy mindez idejében történjen. A modern szexológia ezt úgy fogalmazza, hogy az „elkerülhetetlenségi szakasz” beállta előtt – vagyis ne a magömlés előtti utolsó 2-3 másodpercben, amikor a reflex már beindult, s nem állítható le.
Amiből következik, hogy jobb előbb leállni, mint túl későn. A leállás idejét a taoisták nem határozzák meg, talán mert ez is a körülményektől és az egyéntől függ. (Mai szexológusok legalább fél percet javasolnak.) Mindenesetre a közösülés során akárhányszor le lehet állni egy kis időre. A mozdulatlanság fél perce alatt a merevedés nem szűnik meg, legfeljebb egy egész keveset lanyhul, ám a folytatódó mozgások során újra erősödik. Tapasztalat szerint a gyakorlás folytán egyre kevesebbszer kell fél percre leállni: ritkább és 5-10 másodperces leállások is elegendőek, s a közösülés akár félóránál is tovább tarthat.

A korai elélvezés kezelése
Ha ismert, vagy bebizonyosodik a kiváltó ok (például gyulladás), annak kezelése a korai magömlést is megszünteti. Ugyanígy a kezdődő merevedési zavar megfelelő kezelése is megoldja a problémát. Nehezebb a helyzet az eredendően fennálló korai magömléssel, mert ebben az esetben a páciens magatartása és idegrendszere erre a mintázatra “állt rá”, ám ilyenkor is adódnak lehetőségek.
A kezelés egyik lehetséges módja az ingerület csökkentése. Ez történhet óvszerrel is, mivel az csökkenti a makkot ért ingerek intenzitását, valamint történhet érzéstelenítőt tartalmazó krémek ill. spray-k használatával. A közösülés előtt érzéstelenített makk nem továbbítja a fizikai ingereket, ezért a magömlés csak később, az érzéstelenítő hatásának elmúltával következik be.

A kezelés első állomása az orvosi vagy szexológiai rendelő, ahol az orvos, vagy terapeuta elmagyarázza a párnak a korai ejakuláció mechanizmusát, és egyszerű tanácsokkal szolgál, segít a lehetséges nevelésből, szorongásból adódó okok feltárásában. Sokszor akár a korai magömlés hátterében álló gondolatok, félelmek és szorongás partnerrel és/vagy kezelőorvossal történő megbeszélése is javít a helyzeten.

A korai magömlés kezelésének alapja azonban a jó partnerkapcsolat, a megértő és segítőkész szexuális partner, ez fokozottan igaz pszichés eredet esetén. A szex, a szexuális együttlét előtt fontos “rendet tenni” a páciens saját gondolatai között, és optimistán, pozitívan hozzáállni az elkövetkező aktushoz. A megfelelő időben történő magömlés következő állomása az előjáték megfelelő elnyújtása.

Ez ugyan a magömlést nem késlelteti, de a partnert magasabb izgalmi állapotba hozza, így a partner rövidebb idő alatt válik képessé az orgazmus elérésére. Mindezen túl a gyengéd, és idejében is megfelelően hosszú előjáték a szexuális kultúra egyik alapja.
A sex és az előjáték (és esetleg az önkielégítés) során a férfi igyekezzen megfigyelni az ingereket: melyek azok, amik nagyobb izgalomba hozzák, és mik azok, amik kevésbé. A szexuális ingerlés során ugyanis van egy szakasz, nagyjából a magömlés bekövetkezte előtt 20-30 másodperccel, amikor a férfi érzi, hogy az ejakuláció be fog következni. Ekkor még – az ingerlés megszüntetésével – lehetőség van arra, hogy ne következzen be a magömlés. Az ingerlést tovább folytatva az ejakuláció előtt van egy 4-8 másodperces elkerülhetetlenségi szakasz, amikor már sehogyan sem akadályozhatjuk meg a magömlést. Ilyenkor beindul az ejakuláció szimpatikus idegrendszer által vezérelt reflexfolyamata, ami ilyenkor mindig végigfut.

Van azonban más taoista módszere is a magömlés megelőzésének. J. Csang, egy mai taoista szerző a szeretkezés taójáról szóló könyvében beszámol egy olyan ősi módszerről, ami egy kicsit hasonlít a modern szexológusok (Masters, Johnson) által ajánlott „elszorításos módszer”-hez. Ez utóbbiról már volt szó ebben a könyvben, talán emlékszik rá az olvasó. Lényege az, hogy amikor a férfi érzi és jelzi közeledését a magömléshez, a rajta lovagló ülésben elhelyezkedő nő fölemelkedik és egyik kezének ujjaival elszorítja a hímvesszőt, közvetlenül a makk alatt 3-4 másodpercig, majd kis szünet után folytatható a közösülés.

Az együttlét során a közösülés alatt is megfigyelhetőek a fent leírt szakaszok. Ha a férfi az előrejelzési szakasz bekövetkeztét jelzi, akkor lehetőség van a közösülés megszakítására, majd az izgalmi állapot enyhülése után (egyénileg változó, kb. 30-60 másodperc) annak folytatására. Ez a megszakításos módszer kiegészíthető és hatékonyabbá tehető az ún. „elszorításos technika” alkalmazásával.
Ennek lényege, hogy az előrejelzési szakasz során nem csak az ingerlést szüntetik meg, hanem a hímvessző alsó oldalán, ahol a makk peremének vonalában aránylag erősen, néhány másodpercig megszorítják a hímvesszőt.

Az eljárás azért hatásos, mert ezen a helyen vezetnek azok az idegpályák, melyek a magömlésért, illetve annak blokkolásáért felelősek. Ha megfelelő helyre, megfelelő időben, és megfelelő erőséggel alkalmazzák az elszorítást, bármelyik férfinál működő biológiai reflexműködést indítanak be, mely biztosan leállítja a korai magömlést az elkerülhetetlenségi szakasz előtt. Az elszorításos technika akár többször egymás után is alkalmazható.
Káros hatása nincs, leszámítva, hogy amennyiben későn, az elkerülhetetlenségi szakaszban próbálkoznak vele, kellemetlen, éles érzés mellett következik be a magömlés. Az elszorításos technikát célszerű előbb kézzel történő ingerlés során pontosan elsajátítani, majd utána alkalmazni közösülés során.

Csang és a taoisták egyszerűbb módszert ajánlanak, amely szinte minden testhelyzetben alkalmazható, s nem igényli a nő közreműködését. Éspedig a következőképpen:
Amikor a férfi úgy érzi, már-már közeledik a magömléshez, bal kezével lenyúl saját nemi szervéhez, pontosabban szólva kitapintja a hímvessző tövét a herezacskó és a végbélnyílás között és mutató- és középső ujjával 3-4 másodpercig nyomást gyakorol erre a területre, miközben mélyet sóhajt. Ezzel persze együtt jár a közösülő mozgás néhány másodperces leállítása, ami egyáltalán nem feltűnő, ahhoz azonban elegendő, hogy a magömlési ingert megszüntesse.

A szexológia mai állása szerint ezt a módszert nincs okunk kifogásolni. Kísérletileg ugyan még nincs kipróbálva, de elképzelhető, hogy sok esetben főleg a közösülésben már gyakorlottabb férfiaknál beválik. S kétségkívül vannak előnyei: a közösülést nem kell egy percre sem megszakítani stb. A partner esetleg észre sem veszi az egészet, tehát nem okoz megbeszélendő problémát (ami – főleg egy viszonylag új kapcsolat esetén – sok férfinak kínos lehet).

A kilövellés késleltetésének hatékonysága tovább fokozható, ha a pár a férfi számára kevésbé ingerlő testhelyzetet választ a közösülés során, amíg ki nem alakul a magömlés megfelelő kontrollja. Célszerű olyan testhelyzetet választani, melyben kevés a lehetőség a dinamikus mozdulatokra. Mindenképp kerülendőek az olyan pozíciók, melyekben a férfi teljes felsőteste ritmusosan mozog. Ha pedig az orgazmust és a magömlést tetszés szerint késleltetni vagy mellőzni tudjuk, megnövekszik annak lehetősége, hogy figyelmünket a szeretkezés egyéb örömeire fordítsuk. S nem utolsó sorban annak is, hogy gyakrabban szeretkezzünk.

Cikkek japán, és keleti sex szex témában
1. Távolkeleti szex és kultúrák, a gésák titkai
2. A szeretkezés, a szex taója
3. A magömlés késleltetése, az orgazmus kontrollja
4. Szeretkezési mozdulatok és testhelyzetek
5. A mai és a keleti erotikus csókok, orálszex.
6. A merevedési zavar legyőzése
7. Szex, szeretkezés, masszázs és légzésgyakorlatok
8. A japán gésakultusz a gésák titkai
9. Mit tanulhatunk a keletiektől? 10. Ázsiai szex és pornó.

Források: Terebess,  WebbetegSzexuálpszichológia, Szexpláza