Az első leszbikus élményemnél vibrátort is használtunk
Budapesti vagyok, 24 éves lány, aki kollégiumban nevelkedett. Két éve még a koleszban tanultam. Csak lányok voltak ott és tanárnők. Az egyik tanárnő évek óta szexuálisan zaklatott minket. Fürdésnél hozzánk nyúlt, mondván itt is mossuk meg, meg ott is mossuk meg.
Élvezettel nézte végig ahogy fürdünk. A felvilágosító órán ő mutatta meg nekünk, hogy hol van a G-pontunk, rajtunk mutatta be! Minden mást megmutatott. Két éve már vágytunk a szexre, mert addig csak hírből ismertük.
Egy új diáklány azonban azt mondta, hogy egymásnak és magunknak is okozhatunk örömet. Valahogy becsempészet hozzánk több féle szexlapot, köztük egy amerikait is, és megnéztük őket. Egész testünkben remegtünk, és néhányan fel is jutottak a csúcsra.
Maszturbálni kezdtünk, de mindenki magát elégítette ki. Én megfordítottam egy asztalt és azon csúszkáltam. Azt képzeltem, hogy egy termetes faszon lovagolok. Társnőim nyögéseitől még jobban felpörögtem.
Bár a dolog fájt, hisz egy – két szálka beleállt a csiklómba és a külső húskelyhembe, mégis élveztem. Az adrenalinom nőtt, a vérem forrt, a mellbimbóim égtek és egész lényemet elöntötte a forróság. Döbbenten vettem észre, hogy az asztal lába nedves. Nem pisi és nem is menzesz volt, hanem csúszós és meleg szerelem nedű. Elélveztem.
Aznap este is megfogdosott a tanárnő, de most izgatott a dolog és nem húzódtam el ellentétben a többiekkel. Amikor beléptem a zuhanyzóba éppen az egyik szobatársnőm fenekét húzta szét és azt mondta, hogy ott még kakis. A lány elhúzódott és mosni kezdte magát újra.
Én is beálltam egy zuhany alá, de amint levetettem a derekam köré csavart törülközőt, a tanárnő odalépett hozzám.
– Mutasd csak a melleidet! – szólt rám. Amikor odafordultam, megfogta őket alulról. Gyengéden megmarkolászta, majd azt mondta fogjam meg az ő melleit és aztán a sajátomét. Benyúltam a blúza alá és rátettem a kezemet a feszes mellekre. Ő is rátette a kezeit az én kezeimre és végighúzta a mellén.
– Most nézd meg a sajátodét! – parancsolta. Megfogtam az én cicijeimet és döbbenten tapasztaltam, hogy feszülnek és a bimbóim megmerevedtek.
– Lányom, te megértél! Immáron felnőtt nő vagy. – Aztán megkérdezte, hogy mit érzek és simogatni kezdte a bimbókat. Elmondtam neki, hogy remegek és, hogy szúr a mellbimbóm. Elnevette magát és békén hagyott, de nemcsak engem, hanem mindenkit. Éjszaka felkeltett egy suttogó hang. A tanárnő volt az. Az ágyam alól előhúzta a szexlapot, amiben a legideálisabb férfi aktposzter volt, és azt mondta menjek vele. Felkeltem és csendben utána mentem. A szobájába vitt.
– Tudod mi lesz, ha ezt elmondom az igazgatóságnak? Ne izgulj, mert nem teszem meg! De csak egy feltétellel! Gondolom már megvolt az első szexuális élményed. Nos, ideje, hogy bevezesselek a nők erotikus játékába, amit veszély nélkül játszhatsz bárkivel és bármikor. Gyere ide az ágyra és feküdj le! Úgy, most pedig hagyd magad, hagyd, hogy azt tegyek, amit akarok a testeddel! – Mondta és leült mellém.
Benyúlt a hálóingem alá és megfogta a nemi szervemet, Pontosabban rátette a kezét. Nem bírtam megállni és pisilni kezdtem.
– Szorítsd vissza!- kiáltotta és én vissza fogtam. Keze felsiklott a köldökömig és mutatóujjával körözni kezdett körülötte.. Aztán feljebb csúszott és a hálóingemet feltolta a melleimig. Remegtem, ő pedig izgatottan szuszogott. Mindkét kezével simogatta a cicijeimet, cirógatta a bimbókat és néha megcsippentette őket. Hirtelen átvetette a lábát rajtam és ráült az ágyékomra. Az ő hálóinge is felgyűrődött és borotvált puncija az enyémhez ért. Nem mozogtam, de remegésem megerősödött. Már én is liegtem és ő is. Lassan csúszkálni kezdett az ágyékomon és csípőjét ritmikusan mozgatta. Kezei még mindig a melleimet simogatták, aztán legnagyobb megdöbbenésemre a bal kezét átdugta a hátam alatt és magához szorított a lábaival. Szinte önkívületben ölelkeztünk és már én is éreztem a játék lényegét.
Amikor éppen nekiszorította a pinusát az enyémnek, benyúltam közéjük, mutató ujjamat benyomtam a lukába és megnyomtam a Gé pontját. A lihegése halk sikkantásba ment át és hosszasan nyögve pumpálta rá a szerelemnedűt az én pinusomra. Ezekután, még mindig ölelve, lehajtotta a fejét és megszívta a jobb mellbimbómat. Olyan erősen szorítottam magamhoz, ahogy csak bírtam. Szopni és cumizni kezdett a melleimen és kezeivel a hátamat, a vállamat és az arcomat simogatta. Beletúrt a hajamba, én hátrahajtottam a fejemet. Combját fel – le mozgatva simogatta a lábamat és a csípője még mindig ritmusosan mozgott. Gyengéden megcsókolt. Csak éppenhogy megérintette az ajkaimat, hogy aztán elhúzza a száját és én kapjak utána.
Ajkaim közé vettem vastag alsóajkát és szívtam, nyalogattam, rágcsáltam. Kinyúlt oldalra és a táskájából elővett egy farok formájú dildót, úgy nézett ki mint egy igazi farok. A kezembe adta először, bársonyos finom volt. Aztán megnyalta és a vaginámba dugta. Aztán mikor rezegni kezdett, akkor jöttem rá, hogy ez vibrátor, és nem dildó. Fantasztikus volt érezni magamban, miközben nyelve megérintette az én számat és ajkainkat úgy tapasztottuk a másikéra, ahogy a fuldoklónak adnak levegőt. Alig kaptunk levegőt, de nem is kellett. Nyelve átvándorolt az én számba és én csücsörítve leszoptam a nyelvét, miközben ment a vibrátor szex alul a lábam között. Remegésemre reagálva újra bedugta a nyelvét és a vibrátort mélyebbre. Így összegabalyodva élvezkedtünk. Észre sem vettem és kétszer is felértem a csúcsra egymás után. Aztán felgyorsultak a végtagjaink, feje most a lábaim közé került. Kíhúzta a műfaszt és kinyalta a puncimat és szívta, szopta, nyalogatta a hüvelyemet ölelő húskelyheket.
Nyelvét mélyen belémnyomta és én felsikoltottam. Az élvezés után elájultam. Amikor egy perc múlva felébredtem, a tanárnő, aki az ájulásból mit sem vett észre, elfektetett és egyik kezével felnyúlt magának egészen csuklóig, a másikkal a fenekemet masszírozta meg. Ő is elélvezett, én pedig mondtam neki, hogy pisilnem kell. Ekkor elfeküdt és széthúzta a szeméremajkait.
– Kérlek… uhh… ide… ide ereszd! – nyögte és én rátapasztottam az én szeméremajkaimat az övéire és kicsit visszaszorítva hirtelen kirobbantottam magamból a langymeleg folyadékot. Másfél percig folyattam, kicsi mellé is ment, aztán a tanárnő újra elélvezett és azt mondta fantasztikus vagyok és hogy többet ez nem ismétlődhet meg, csak, ha én akarom. Az aktus után bementem a szobámba és elaludtam. Természetesen az első leszbikus élményemet újabbak követték, de most mégis biszex vagyok, aki imádja a szexshop eszközöket.
A szexjátékszerek segíthetnek, hogy kilépjünk a megszokott kerékvágásból. Ha egy bizonyos fajta simogatásra van szükséged maszturbálás közben, vagy csak egy bizonyos pózban tudsz elélvezni, netán csak egy bizonyos fajta érintést szeretsz az orális szex alatt, akkor egy szexjátékszer szélesítheti a repertoárodat. Egy játékszer úgy tud izgatni, ahogy egy kéz vagy egy nyelv nem tud…