Az önkielégítésről lányoknak, hogyan kell maszturbálni
Lányként nagy valószínűséggel te is önkielégítesz, de legalábbis szeretnél, és érdekel a lehetőség. Az első kérdés amit jó tisztázni: Attól, hogy lánynak születtél, még nincsen nagy különbség közted, és a fiúk között. Benned is van tesztoszteron, igaz jóval kevesebb, de az ösztrogén hormon is erős nemi hormon.
Te is igazi erotikával csordultig töltött ember vagy, mint a fiúk. Alapvető különbségek azért vannak. Ha tehát eddig azt hitted, hogy kóros, vagy durva ha napjában többször is felizgulsz, és nagyon kívánod a szexet, és a maszturbációt, akkor elég nagyot tévedsz.
Az orgazmushoz vezető lépések
Izgatás – Ismerős az a fájdalmas, üres érzés, melyet hosszú csókolózás alatt érzel? Ezt a szexuális ciklus első fázisa okozza: az izgatás. A vér a medencébe áramlik, az ajkak megduzzadnak, a vagina pedig sötétebb színre vált. És persze ilyenkor van az, hogy el kezdesz nedvesedni.
Tetőzési fázis – Azért, mert nem vagy annyira tudatában ennek a fázisnak, attól az még létezik. Ilyenkor a vagina felső harmada kinyílik, a méh pedig kissé feljebb húzódik. Tested így teremt vonzó környezetet a spermáknak.
Csúcspont
A melleidbe vér áramlik, mire a mellbimbóid megkeményednek. Ilyenkor a csikló is kitüremkedőbb, keményebb lesz, és annyira érzékennyé válik, hogy szinte minden apró érintés fájdalmas, a szeméremajkak megduzzadnak. A hüvelyi izmok görcsösen összehúzódnak, majd elernyednek. Szívverésed, légzésed gyorsabbá, hangosabbá válik.
Feloldódás – Ez a ciklus utolsó szakasza, amikor a test visszaáll az eredeti állapotába. A vérbőség megszűnik, a mellek is visszatérnek megszokott nagyságukhoz, te pedig sokkal boldogabbnak és nyugodtabbnak érzed magad.
Próbáld ki most
Fél kézzel nyisd szét a szeméremajkaidat, a másik kezeddel pedig dörzsölgesd a csiklódat. A széthúzott szeméremajkak miatt a bőr megfeszül, így a kellemes érzés felerősödik.
Az éhség mértéke alkati kérdés, de erősen jelentkezik nálad is. Ha tehát nagyon kívánod a szexet, és gyötör a vágy, akkor nyugodtan önkielégíts, és csillapítsd! Minden ember más, más a vérmérséklete is, ezért más-más mennyiségben igényli a kielégülést. Ebből ne csinálj problémát, hanem élj vele.
Ebből a szempontból az életkor gyakorlatilag mindegy. A bevezetőben pedig olvashattad, hogy önkielégíteni jó dolog, és sem elvi, sem pedig gyakorlati akadálya nincsen, hogy ne élj a lehetőséggel. Amikor jólesik, és megoldható éppúgy hasznos, és jó lesz neked is, mint a fiúknak. Sőt, alapvetően szerencsésebb vagy, mert lányként többször egymás után is el tudsz élvezni, tehát a multiorgazmus egy adottságod.
Felteszem a kérdést. Ha ilyen adottságaid vannak és kívánod is, akkor miért ne élnél nemi életet akár magányosan is? A kérdés költői volt, választ nem is vártam rá, mert ésszerű oka nincs Téged is (éppúgy mint a fiúkat) csak kitalált szabályokkal lehetne korlátozni, aminek valóságalapja gyakorlatilag nincs, így csak és kizárólag rajtad múlik, hogy mennyire élvezed az életet. A legtöbben azzal érvelnek, hogy „az nem ugyanolyan”. Itt az igazi páros szexre gondolnak.
Persze, hogy nem ugyanolyan, mert alapvetően más az érintés, és a szituáció is. Azzal, hogy magadat elégíted ki nem az a cél, hogy „ugyanolyan legyen”, hanem az, hogy pusztán jó legyen. Azért csinálod mert jó, és élvezed. Olyan emberről meg még nem hallottam aki ne szeretett volna elélvezni. Szóval nyugodtan engedd a szabadjára a szexualitásodat, mert nem csak hallatlan élvezetes, hanem igen felszabadító is lesz. Önbizalom, erő, és kiegyensúlyozottság lesz az eredménye. A gyakorlati előnyökről nem is beszélve, hiszen így ismerheted meg magadat, a testedet, és a szexualitásodat is a legjobban, így tanulhatod meg, hogy neked mi a jó, és hogyan, akárcsak az orgazmust magát.
Egy maszturbáló lány az egyedüli szexről
Javasolnám, hogy próbálják meg a csiklót izgatni, picit belemélyedve néha a hüvelybe is. Eleinte nedvesítsék magukat, ha szükséges, de ha jó nedves a punci, akkor az teljesen elég lesz. Én 50-50%-ban szoktam megujjazn magam vagy vibrátort használok. Mindkettő nagyon jó. A vibrátor rezgő funkciója különösen akkor jó, ha egy stresszes nap után félhulla az ember.
Érzem, hogy jó lenne egyet szexelni, de semmi erőm, se magamhoz, se sehogysem. Persze a puncim meg folyik… szegényke. Ilyenkor szoktam azt, hogy csak fekszem, a rezgőt van, hogy maxra veszem, és bedugom csak… tövig… az meg szépen rezeg. Ott beállítom, hogy mégis milyen fokon a jó.
Nagyon jól ellazít és a végén van, hogy semmi mást nem csinálok, csak úgy vagyok 5-10 percet, de van, hogy ki is elégítem magam. Vibrivel jó izgatni a csiklót is. Eleinte ki kell tapasztalni, mit hogyan, aztán ahogy csak tetszik.
Ujjakkal is nagyon jó
Általában ilyenkor izgatom magam análisan is, ami csak annyit jelent, hogy néha megujjazom magam ott is. Ekkor eléggé el van borulva az agyam, ezért is történik ez. Ezt egyelőre nagyon nem tudom részletezni, annyira még nem tapasztaltam ki. Ujjazni a puncit viszont nagyon jó. Eleinte próbálgassuk egy ujjal, hogy mit kívánunk, majd szépen fokozatosan kettő-három, ahogy tetszik. Az ember úgyis ráérez arra, melyik felállás a jó. Lehet a hüvelyben mozgatni is az ujjaka, masszírozó szerű mozdulatokat lehet tenni. Érezni fogjuk, hogy milyen bordázott a hüvely fala, de ettől nem kell megijedni. Fel kell fedezni ott belülről is mindent. A G-pontot is meg lehet találni hamar ezen masszírozó mozdulat segítségével.
Hogyan kell maszturbálni
Fekve, állva, ülve, fantáziálgatva vagy sem, pornográf anyagokat olvasva vagy nézegetve, párnák, ujjaink, vibrátor használatával… Egyszóval mindegy, csak örömet okozzon. Itt nincs jó és nincs rossz – csak az számít, hogy minél jobban beindulj. Az orgazmus eléréséhez számos főbb zónára is koncentrálhatsz: a csiklóra, a hüvelyre, a G-pontra, az A-pontra és a húgycsőre.
Tudtad?
Menstruációs ciklusunk 18. napja környékén vagyunk a legkívánatosabbak, amikor az ösztrogénszintünk a legmagasabb. Ilyenkor testünk ugyanis jóval több feromont termel, mely vonzza a környezetünkben található fickókat. Ha durván akarjuk kifejezni, akkor „tüzelünk”. Arról nem is beszélve, hogy sokkal jobban kívánjuk a szexet is, tágulékonyabbak vagyunk, és azon vesszük észre magunkat, hogy „tocsogunk” saját nedvességünkben. Ezt érdemes volna kihasználni, nem?
Önkielégítés csiklóval
A csiklót többféleképpen ingerelheted, ezért most csak a legszuperebbeket írjuk le.
Fel-le: Nyugtasd a tenyered csukló felőli részét a szeméremdombon, ott, ahol a fanszőrzet kezdődne. Csiklód csúcsa legyen a mutató- és a középső ujjad között, így húzogasd fel és le az ujjaidat. A külső szeméremajkakat a másik kezeddel dörzsölgesd. Mitől olyan jó ez? Ez a mozdulat úgy ingerli a csiklót, hogy közben nem stimulálja túlzottan a klitorisz ultraérzékeny csúcsát. Emellett a csiklóhoz kapcsolódó bőrfelületeket is izgatja, melyek a szeméremajkakkal állnak összeköttetésben.
Fel-le, ki-be: Annyiban tér el az előző módszertől, hogy a másik kezedet becsúsztatod kissé a hüvelyedbe, és egyenletes mozdulatokkal körözni kezdesz közvetlenül a hüvelybejáratnál. Mitől olyan jó ez? Egyszerre izgatja a csiklót, illetve a hüvely bejárata mögötti idegcsoportot.
Dörzsi simi – Feküdj a hasadra, szorítsd össze a térdedet, és ritmikusan dörzsöld a medencédet az ágy felületéhez!
Önkielégítés G ponttal
Feküdj a hátadra, és húzd fel a térdedet a mellkasodhoz. Csúsztasd be két ujjadat a hüvelyedbe úgy, hogy az ujjaidat kissé behajlítod a hasad felé. A hüvely bejáratától kb. 4 cm-re található az ún. G-pont, egy kb. húszforintos nagyságú, szivacsos tapintású bőrdarabka. Ez képes megmerevedni: azaz megkeményedik és felduzzad. Ingereld úgy, mintha azzal a bizonyos ujjmozdulattal csalogatnál magadhoz valakit. Közben az óra járásának megfelelő irányban is mozgasd gyengéden, egyenletes ritmusban az ujjaidat.
Önkielégítés A ponttal
Az előző módszerhez hasonlóan indul, de csúsztasd feljebb ujjaidat egészen a méhnyakig. Ennek olyan a tapintása, mint egy rugalmas csomónak. A méhnyak és a G-pont között félúton egy sima, rendkívül érzékeny területet találsz. Nos, ez az A-pont. Mozgasd fel-le az ujjaidat.
Önkielégítés a húgycsövön keresztül – Helyezd ujjbegyedet a húgycső kimenetére – oda, ahol pisilni szoktál. Ingereld határozott, körkörös mozdulatokkal. Ha hiszed, ha nem, nagyon sok nő találja úgy, hogy a húgycső ingerlésétől nagyon gyorsan elélvez. Ez nem meglepő, hiszen pontosan a csikló és a hüvely között található.
Ha mindent megteszel, de az orgazmus mégsem következik be, akkor homok csúszott a gépezetbe. Lássuk, mi lehet az oka.
Visszatartod a lélegzetedet – Ez olyankor fordul elő, amikor már nagyon várod az orgazmust, és szinte levegőt is alig veszel, inkább visszatartod a légzést. Ez azonban képes arra, hogy megszakítsa azt a bizonyos folyamatot. Összpontosíts, hogy légzésed lassú és egyenletes maradjon.
Túlságosan száraz vagy – Mivel a maszturbáció alapja az érintés, elengedhetetlen a síkosító használata. Időnként tehát csúsztasd az ujjadat a hüvelyedbe, vagy használj síkosító krémet.
Képtelen vagy ellazulni – Ahhoz, hogy elélvezz, biztonságban kell érezned magad. Keress ehhez olyan helyet, ahol kényelmesen, magadban lehetsz, és nem zavarhatnak meg. Így könnyebben kikapcsolódhatsz és ellazulhatsz.
Közeledik a menstruáció – A hormonszint egyaránt befolyásolja a szexuális vágyat és az orgazmus készséget is. Ennek oka az ösztrogén. Mivel a ciklus 18. napjától egészen a menstruáció első napjáig az ösztrogénszint csökken, így vele együtt a vágy is.
Elkalandozó gondolatok – Használj külső ingereket ahhoz, hogy gondolataidat a szexre tudd összpontosítani. A női agyat a szavak jobban felizgatják, mint a képek, így az erotikus tartalmú könyvek biztosan beindítják a fantáziádat.
Az orgazmus alternatív fajtái
Ahhoz, hogy orgazmust érj el, nem feltétlenül kell izgatni a nemiszervet. Gyönyörérzetet ugyanis okozhat a mellek masszírozása, a csókolózás, a mellbimbók szívogatása, vagy a végbélnyílás izgatása. A gyönyörérzetet az is fokozhatja, ha egyszerre izgatod a tested két különböző pontját. Masszírozd egyszerre a csiklódat és a G-pontodat, vagy a melledet és az A-pontodat. Ennek lényege, hogy egyidejűleg több idegvégződést stimulálj, így a gyönyörérzet nagyobb területen jelentkezik.
Eszközök tárháza
Ha úgy gondolod, hogy fel akarod dobni egy kicsit az örömszerzést, és ehhez már az ujjad kevés, akkor válassz az alábbi finomságok közül.
Normál vibrátor – Amikor először választasz magadnak vibrátort, maradj egy kisebb, a táskádban kényelmesen elférő darabnál. A maximális élvezetért közvetlenül szorítsd a csiklóhoz, ha gyengédebb érintésre vágysz, akkor pedig a szeméremajkakhoz. Ez akkor is jó megoldást kínál, ha önkielégítéssel idáig még nem tudtál a csúcsra jutni.
Nyuszi vibrátor – Ez az a vibrátor, amelybe a Szex és New York Charlotte-ja is beleszeretett. Ezt a vibráló műpéniszt ugyanis egy csiklóingerlő egységgel is ellátták.
G-pont ingerlő vibrátor – Ez aztán a csúcs! Tökéletesen ívelt, és teljesen illeszkedik beléd.
Szerelmi labdácskák, vagy más néven gésagolyók – Ezeket a kis, nehezékkel ellátott labdácskákat a hüvelybe kell csúsztatni. Mozgás közben kellemesen mozognak benned.
Csiklóizgatók – Ezeket az apró, elemes, diszkrét játékszereket közvetlenül a csiklóhoz kell nyomni, a felületükön található kitüremkedések pedig óriási élvezet okoznak.
Bordázott óvszer – Most meg vagy lepve, igaz? Pedig a bordázott óvszereket nemcsak közösüléshez lehet ám használni. Bármire felhúzhatod őket, amibe aztán bugyi nélkül véletlenül belecsusszansz. És még a baciktól is védve vagy.
Forrás: Szexpláza és az önkielégítés gyakorlati kézikönyve. További fejezetek itt. Intim Center sex üzlet és webáruház szexualitásal kapcsolatos további cikkeket olvashatsz itt.