Magyar szexcég az amerikai tőzsdére kerül
A Docler Holdings az amerikai Nasdaqra lépne, a cégcsoport 90−135 milliárd forintot érhet. A Gattyán György érdekeltségi körébe tartozó Docler Holdings a tőzsdére, az amerikai Nasdaqra lépne − írta tegnapi számában a Figyelő. A hetilap szerint Gattyán megerősítette az értesülést, ám a cégnél vannak kételyek, hiszen aggódnak, hogy a prűd amerikai befektetők hogyan fogadnák a főként felnőtt-tartalmakkal − konkrétan internetes szexvideókkal − foglalkozó céget.
A cégcsoportnál azonban úgy vélik, hogy inkább az informatikai know-how-ból prosperálnak a cégek: alapvetően a felnőttiparágnak nyújtanak informatikai hátteret a cégek az internetes valós idejű videóközvetítésben, és ezért komoly bevételre számíthatnak. A Gattyán egyszemélyes tulajdonában álló WebMindLicenses Kft. tavaly 13,1 milliárd forint adózott eredményt ért el, a livejasmin.com pedig a világ 67. legértékesebb netes oldala lehet. A Figyelő által idézett szakértők szerint a Docler-csoport 90−135 milliárd forintot érhet, mások viszont azt mondják, hogy ha évi 10-20 milliárdos osztalék mellett a nyugat-európai kamatlábakkal diszkontálunk, akkor 150−250 milliárd forintos cégérték is kijön.
Klasszikus vibrátor
Ezeket is érdemes megnézni

Orális szexleckék férfiaknak, legyél jó puncikényeztető
január 20
Sikosítók és vágyfokozó olajak az INTIM CENTER szexshopban kaphatók szexhez és masszázshoz
június 6