Cikkek,  Szexhírek,  Vibrátorok

Minden nőnek kell egy vibrátor, a legjobb beszerzési hely az INTIM CENTER

Ma egy picit el fogok térni a megszokott témától, mert ezen a napon egy intim téma lesz a középpontban. Miért is? Mert ez egy erotikus blog és egy igazi nőnek ne mindig a divat, meg vásárlás járjon a fejében. Na jó, az esetek nagy részében igen, de most ez nem egy olyan pillanat, ez a vibrátorok ideje:

vibratorral-pisztollyal-lany

A hétvégén egy leánybúcsún vettem részt. Tudjátok, a megszokott story, áruljunk petrezselymet stb. Az eleje kicsit döcögősen indult, de aztán akkora party kerekedett, hogy talán életemben nem buliztam ekkorát. Igazából a menyasszonyt nem ismerem közelről, egy barátnőm legjobb barátnője. Így keveredtem oda. Ebből kifolyólag a többi csajt sem ismertem, akik ott voltak, bár ez az éjszaka második felére elég nagyot változott. Ahogyan csúsztak lefelé az italok, mindenki megnyílt és a végére olyan volt, mintha évek óta ismertük volna egymást.
Nah, de nem is ez a story lényege, de tudnotok kellett egy kis előtörténetet a témához. Az éjszaka folyamán rengeteget beszélgettem a csajokkal és természetesen feljött a szex is. Végül is hol máshol jött volna, ha nem egy leánybúcsún? Aztán miután a pasik kivesézése már unalmassá vált, valaki feldobta a vibrátorokat:

vibratorral-pisztollyal-lany-kejeleg

Azt tudnotok kell rólam, hogy kicsit ódzkodom az ilyen témáktól, mert nem gondolom, hogy rajtam kívül bárki másnak bármi köze lenne az én kis privát szférámhoz. Nah mindegy, annyi pia után én is megnyíltam, azazhogy kíváncsivá váltam.
Kiderült, hogy rajtam kívül mindenkinek van! Értitek? Mindenkinek. Most csak én gondolom félre a dolgokat? Nekem van pasim és köszönöm szépen jól elvagyok. Azazhogy idáig azt hittem. Csakhogy egy kivétellel a többi csajszinak volt. Nem gáz ez egy picit?

Persze felhoztam az érveimet, miért is rossz ez egy olyan lánynak, akinek kapcsolata van, de erőteljesen le lettem szavazva. Egyöntetűen azt mondta mindenki, hogy marha jó. És nem azért, mert bármi probléma lenne a pasijukkal. Szimplán még élvezetesebbé tesz egy kapcsolatot. A szingli lányról meg ne is beszéljünk, neki pótolja a hiányosságokat. De mint tudjuk, egy nőnek vannak igényei! Ami pedig még meglepőbb volt számomra az az, hogy a pasik nem érzik emiatt rosszul magukat. Sőt… imádják! A lányok szerint szimplán érdekesebbé teszi a szexet mindkét fél számára, ami valljuk be őszintén, kell egy hosszabb kapcsolatba.

Nah ezen felbuzdulva elkezdtem egy kis infót begyűjteni, mert azért meg kell hagyni, hogy 7 részeg csajszi véleménye nem 100%-ban mérvadó. Megkérdeztem a barátnőimet, akik hasonló véleményen voltak. Ezek szerint csak én vagyok lemaradva ilyen téren picit… Néhány cikkbe is belefutottam ezzel kapcsolatban, ahol szintén pozitív dolgokat írtak. Mármint nem csak a vibrikről, hanem alapvetően a maszturbációról. Dr Lauren Streichert szerint például nincs árnyoldala, segít aludni, karban tartja a testet és stresszoldó hatású. Ez mondjuk mostanában rám fér. Persze kiemeli, hogy egy jó vibrivel mindez még jobb.
Ekkor már szinte biztos voltam benne, hogy ki kell próbálnom, tehát beszerzek egyet. Felugrottam a buszra és nyomás a belváros.

  • Egy blogban Major Fanni néven írja valaki, hogy minden nőnek kell vibrátor! Szerinte a körúti szexshop kinai szart árul, és szerinte az általa reklámozott Nalone Touch vibrátor nem kínai. Pedig dehogynem. Majdnem minden erotikus áru, 99,5 %-ban kínai! Erről a vastag szöveg:

A körúton viszonylag sok sex shop van, tehát nem volt nehéz dolgom. De mégis üres kézzel jöttem haza. És miért is? Jártatok már sex shopban? Nem tudtam eldönteni, hogy most Thaiföldre készülök dolgozni vagy csak szimplán egy hardcore pornóban akarok részt venni. Hát nem is kell mondanom, hogy mennyire éreztem rosszul magam a millió XXL felirat között miközben egy kiégett 60-as eladó sasolta minden lépésem. Ráadásul az a sok kínai szar, ami ott van. Nah ahhoz én tuti hozzá nem érek még az ujjammal sem!

Nah, de említettem Dr Lauren Streichert nevét, akitől sok mindent olvastam. Miközben a nevére gugliztam, találtam egy webshopot, ami kifejezetten premium vibrátorokkal foglalkozik. Nem akartam a netről rendelni ilyesmit, mert kicsit gázosnak tartottam az átvételt, de még ez is jobb a sex shopoknál… Utólag rájöttem, hogy nem volt mitől félnem, mert igazából teljesen szolidan küldték ki a csomagot.

Tehát rendeltem tőlük egy vibrit. Igazából kicsit nehezen vettem rá magam, mert elég drága volt, de ilyesmiből nem vesz gagyit az ember. Végül is a Touch mellett döntöttem, most nem írom le miért, a weboldalon meg tudod nézni miben különbözik a többitől. Bár szerintem azok sem rosszak, de a Touch már a kiegészítők miatt is megéri a plusz pénzt. Előtte azért kutattam picit, ez a felső kategória máshol még ennél is jóval drágább.
Viszont az utána következő élmény. Nah ez bármi pénzt megér! Úristen, nem tudom miért hagytam ezt idáig ki. Tényleg minden nőnek szüksége van vibrátorra. Akinek meg már van, annak szüksége van egy ilyen profi cuccra! Nagyon durva. És ami a legdurvább, hogy tényleg bejön a pasimnak is. Feldobja a szexet. Ha pedig nincs velem, az unalmas óráimat. Bár kicsit féltem az elején megmutatni neki, de érdeklődéssel fogadta.

Mi a tanulság? Minden nőnek szüksége van egy vibrátorra! És hogy szakszerű legyek bemásolom a Lauren Streichert véleményét amit már a webshopról nyúltam, Az amerikai Northwestern Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának professzora szerint az önkielégítés: Javítja a szexuális életet. Segít aludni. Csökkenti a szexuális feszültséget. Csökkenti a menstruációs fájdalmat. Stresszoldó hatású. A vibri szexuálisan is karban tartja a testet. Nincsenek árnyoldalai.
Jó önmagában is, de… De határozottan ajánlja minden nőnek a vibrátor beszerzését, mert jelentősen növeli a maszturbáció élvezeti értékét. Baromi jó! Jó éjt csajok. Legyen csodálatos éjszakátok! Fanni

– Amióta együtt vagyunk a párommal, több mint 26 év, rendszeresen használunk vibrit! Én vittem bele az életébe, de azóta is imádja! Mondjuk ilyen drágákat sosem vettünk, nem teljesen elég volt az olcsóbb arra amire használjuk! Egy-egy szeánsz alatt 5-6 orgazmus él át, ennek felét az eszköz segítségével! Ha nem lenne, feltehetőleg kevesebb lenne a gyönyör is! Látom, tudom, hogy ez itt a reklám helye, kezdésnek bőven elég egy szerényebb is, mert még az is lehet, hogy nem jön be és akkor az egész csak kidobott pénz – írja egy hozzászóló.

  • Nem ragozom. Tisztelt Major Fanni nevén írt blogoló, és Csucson.hu vibrátor árus. Egy szexshopban se kell hardcore pornóra készülni, talán a nagy választék zavart meg? Sehol nincs millió XXL felirat! Kiégett 60-as eladó sasolta minden lépésed? Miért te ki vagy, hogy így minősíts? Az a sok kínai szar, ami ott van, amihez tuti nem érsz hozzá? Tudod jól, hogy a Nalone vibrátor amit árulsz, az is kínai, mégis másokat gyalázol….
    Források majorfanni.blog, és ez a cikk a Szexpláza oldalon megjelent bejegyzés utánközlése, a pisztoly vagy vibrátor szex képgaléria itt látható.

Egy jó szexkütyü az intim Center vibrátor kínálatában megrendelhető, vagy a budapesti szexshop üzletben megvásárolható vibri. A vibrátor szex előtt és közben, és maszti céra is kiváló választás a vibri.

Ha az Intimcenter online szexshop webáruházból megrendeled a raktáron lévő terméket, akkor rövid idő alatt, diszkrét csomagolásban kapod meg. Ha nőknek ajánlott kellemes vibri szexkellékeket személyesen szeretnél vásárolni, az Astoriánál található budapesti szexshop boltban megteheted.
A cím Szexshop Budapest, Károly krt. 14. félemelet, nyitva hétköznap 9-20 óráig, hétvégén 9-18 óráig, az Astoria közelében.

Cikkek vibrátor témában
– A női magömlés vibrátorral érhető el legjobban és legélvezetesebben.
– Mire jó a vibrátor vibrátor vásárlás és infók.
– Kell a vibrátor szex a teljes élvezetért.
– Az első leszbikus élményemnél vibrátort is használtunk és csodálatos volt.
– A vibriket és a szexjátékokat is tesztelik élesben mielőtt a piacra kerül.
– Tudd meg, hogy hogyan válassz vibrátort, hogy a megfelelő termék kerüljön beléd!
– A használatnak is olvass utána a nyuszis, klitoriszkaros vibrátor tudnivalók itt olvashatók, és vibrátor használati tanácsok még itt vannak.
– Vibrátor szex, vagyis vibrátorral édes hármasban nagyobb az élvezet.
– Ajánló az Intim Center budapesti szexshop termékekből a legjobbak közül.
– A női orgazmushoz hogyan tanulható meg az önkielégítés.