Potencianövelő tárolása a gyűrűben
A potencianövelő olyan, akár az óvszer, sosem tudhatod, éppen melyik pillanatban lesz rá szükséged, így nem árt kéznél tartani. Viagra, Kamagra, Lovegra tabletták méreteire szabták.
Nem tudunk másra gondolni, minthogy a merevedést elősegítő tablettát rejtő hatalmas gyűrű a drogot rejtő ékszerek mintájára pattant ki egy leleményes ékszerész fejéből.
A lényeg persze, hogy mostantól gyógyszerzörgés nélkül, diszkréten pattinthatja a szájába az erősítésre vágyó férfi a kék pirulát, ha úgy érzi, ezen múlik élete randija.
A viagara ring potencianövelő gyűrű tervezői problémás urak számára kívántak olyan diszkrét, ám praktikus ékszert tervezni, ami, ha úgy hozza az élet, kihúzza az embert a bajból. A gyűrű valóban csak a kivételes alkalmakra szól, hiszen mindössze egy tablettát lehet belehelyezni – rendszeres feltöltése így erősen javallott. A pecsétgyűrű hasonmását egyszerűen csak fel kell billenteni a tetejénél, és a kék kis pirula könnyedén ki-, illetve behelyezhető. A gyűrűt számos formában és díszítésben gyártják, nehogy felismerhetővé váljék, hogy melyik gyűrű rejti az erősítő pirulát. A becses ékszer ára száz dollárról indul, a határ pedig a csillagos ég.
Az Intim Center budapesti szexshop és online webáruház potencianövelőit és vágyfokozóit itt veheted meg.
Ezeket is érdemes megnézni

Szexshop erotikus ötletek, az Intim Center minden nap nyitva
július 23
Önkielégítéshez szex segédeszközök férfiaknak és nőknek
június 1